I.
A szabályzat hatálya
A versenyszabályzat elfogadása,
illetve a későbbi módosítások elfogadása után azonnal hatályba lép, és
az összes ROE által szervezett keresztrejtvényfejtő-versenyen érvényes.
I. 1. Jelen szabályzat a
következőket határozza meg:
- a Rejtvényfejtők Országos
Egyesülete által meghirdetett éves pontversenybe beszámító, magyar
nyelvű keresztrejtvények megoldásán alapuló
keresztrejtvényfejtő-versenyek (a továbbiakban Versenyek) rendje;
- a Versenyek megszervezéséhez szükséges minimális feltételek;
- a Versenyekre jelentkező játékosok köre;
- a Versenyek lebonyolítására, kiértékelésére vonatkozó szabályok;
- az éves pontverseny számítási rendje;
- a Versenyeken induló játékosok teljesítmény-értékelésének szabályai;
- a Versenyeken előforduló vitás kérdések rendezésére irányuló
szabályok.
(lap tetejére vissza)
II. A ROE-versenyek feltételei
II. 1. Szervezési feltételek: a
szervezők és a ROE feladatai
A verseny szervezőjének a
rendezésre utaló szándékát:
- az első félévben rendezett versenyek esetében a tárgyév február 20-ig,
- a második félévben rendezett versenyek esetében a tárgyév június
30-ig jeleznie kell a ROE elnöksége felé.
A szervezőnek legkésőbb a
versenykiírásokat tartalmazó hírlevél kiküldése előtt két héttel
lebonyolítási tervet kell adnia, amely tartalmazza a helyszínt, a
helyszín lefoglalására utaló garanciát, többnapos verseny esetén
szállást, és a szállásfoglalásra utaló garanciát. Tartalmaznia kell a
tervezett nevezési díjat és az ebben foglalt szolgáltatást is. A
helyszínről és annak beosztásáról leírást kell adnia: hogyan érhető el
a tömegközlekedési állomásoktól; milyen helyiségek használhatók, az
egyes helyiségeknek mekkora a befogadóképességük; hol lehet a megnyitót
és az eredményhirdetést, valamint magát a versenyt lebonyolítani,
kategóriánkénti bontásban. Jeleznie kell, ha valamelyik helyszín más
épületben van. Meg kell határoznia, hogy a tervezett verseny egyéni,
csapatverseny vagy rendhagyó lebonyolítású, pontversenyen kívüli
verseny lesz-e. Ugyancsak meg kell határozni, hogy hány szervező fog
közreműködni a szervezésben, pl. minden helyiségben legyen a rejtvények
beadását felügyelő, a Versenyszabályzatot ismerő szervező.
Az elnökség a lebonyolítási
tervet elfogadhatja, egyes témakörökben javítást kérhet, illetve a
tervet elutasíthatja. A javításra a szervezőnek további legfeljebb két
hét áll
rendelkezésére; ezután a ROE elnöksége már csak elfogadásról vagy
elutasításról dönthet. Elfogadás esetén a verseny bekerül a hivatalos
versenynaptárba. Az elfogadott verseny időpontját már ekkor rögzíteni
kell.
II. 2. Éves versenyek száma
A versenynaptár évi legfeljebb tíz pontszerző egyéni és
legfeljebb nyolc pontszerző csapatversenyt tartalmazhat.
Amennyiben adott évben a
fentinél több helyszín kíván versenyt rendezni, a ROE elnöksége a
lebonyolítási tervek, vagy ezek híján a versenyhelyszínnel kapcsolatos
korábbi tapasztalatok alapján dönt a rendezési jogról, az alábbi
szempontok figyelembe vételével:
1. A verseny
kétnapos-e, illetve összevonható-e egy hétvégére másik versennyel.
2. Milyen a
település és a versenyhelyszín megközelíthetősége.
3. A
helyszínen milyen helyiségek állnak rendelkezésre, biztosított-e a
kategóriánként egy teremben történő, kényelmes, nyugodt fejtés, illetve
az, hogy a versenyzők egymást ne zavarják verseny közben.
4. Van-e
termenként egy teremfelügyelő.
5. Ha voltak
korábban versenyek az adott helyszínen, milyen volt azok látogatottsága.
6. Mennyi a
nevezési díj, ezért milyen szolgáltatást biztosítanak, milyen díjazás
várható.
7. Többnapos
verseny esetén milyen a szállás minősége.
8. Többnapos
verseny esetén milyen egyéb program áll rendelkezésre.
9.
Biztosított-e a jogszabályoknak megfelelő rendezés.
II. 3. A versenynaptár
összeállítása
Az éves pontversenyben szereplő
versenynaptárat két részletben lehet összeállítani: “tavaszi” és “őszi”
versenyekre. Előbbi a január-július, utóbbi az augusztus-december közti
versenyeket tartalmazza. Mindkét naptárt nyilvánosságra kell hozni a
benne szereplő első versenye előtt legalább 3 héttel. A naptár azon
versenyeit, amelyeket a nyilvánosságra hozatal után 2 hónappal vagy
később rendeznek, nem kötelező a naptári napon kívül a pontos kezdési
időponttal közölni, de legalább a verseny megrendezése előtt 3 héttel
már kötelező közölni a végleges időpontot.
Ha egy versenynaptárban már
meghirdetett verseny elmarad, az erről szóló híradást haladéktalanul
közölni kell.
II. 4. Az információközlés módjai
- Az információk közlésének
megszervezése a ROE elnökségének kötelessége.
- A ROE elnökségétől származó információ hiteles közlésének két módja van:
a) a ROE honlapján (www.roe.ini.hu) történő közzététel;
b) a ROE tagjainak e-mailben vagy külön kérés esetén postai úton
megküldött hírlevél.
- Amennyiben az elnökség módot talál rá, más meghirdetési formát is
alkalmazhat, pl. rejtvényújságokban közölt hirdetéseket.
II. 5. Versenyfeladatok
biztosítása a versenyekhez
- Az egyéni és csapatversenyek
feladványainak biztosításáról a ROE elnökségének kell gondoskodnia. Az
egyes kategóriák feladatait ellenőrizni, majd sokszorosítani és
borítékolni kell, végül zárt borítékban eljuttatni a verseny
helyszínére, a versenybizottság elnökének (ld. IV. 1). Ezt a feladatot
az elnökség részben a helyi szervezőre is rábízhatja. Hasonlóan kell
eljárni a feladványokhoz tartozó mintamegoldásokkal is.
- A fenti feladatokat a ROE elnöksége más ROE-tagoknak is kiadhatja; a
versenyen azonban nem indulhat olyan versenyző, aki saját
kategóriájának, illetve csapata kategóriájának feladványaival a fenti
tevékenységek közül bármelyiket végezte.
- Ha ilyen versenyző mégis elindult, a versenyeredményét törölni kell,
és a verseny megnyerésével egyenértékű pontszámot le kell vonni tőle.
- A szervező - a ROE elnökségének egyetértésével - gondoskodhat saját
versenyfeladványokról is.
(lap tetejére vissza)
III. Nevezési és lebonyolítási
szabályok
III. 1. Nevezésre jogosultak köre
- Azok a versenyzők, akik
nem ROE-tagok vagy az adott évi tagdíjukat még nem fizették meg, az
éves pontversenybe tartozó versenyek közül legfeljebb két versenyre
jogosultak benevezni és indulni.
- Az éves pontversenyen indulni csak a ROE-tagok jogosultak.
III. 2. A nevezés lebonyolításának
szabályai
- Nevezés a verseny befejezéséig
lehetséges, de a verseny megkezdése után benevező versenyző vagy csapat
fejtési ideje a késés idejével rövidül.
- A nevezés csak akkor érvényes, ha a nevező versenyző/csapat a
szervezők által előre meghirdetett nevezési díjat befizeti, valamint a
nem ROE-tagok aláírásukkal elfogadják a Versenyszabályzatot.
- A szervezőknek kötelességük a nevezési díj befizetéséről nyugtát vagy
számlát adni a nevező(k)nek.
III. 3. A verseny kezdésének,
halasztásának szabályai
- A versenyt lehetőleg a
meghirdetett időpontban meg kell kezdeni. Kisebb problémák esetében -
pl. a versenyfeladványok késése közlekedési gondok miatt; helyszíni
problémák miatt stb. - a versenybizottságnak joga van a kezdést
belátása szerint, de legfeljebb 1 órával későbbre tenni. A késés tényét
és annak indoklását a döntés meghozása után haladéktalanul ki kell
hirdetni. Amennyiben a versenybizottság elnöke úgy látja, hogy a
probléma 1 óra alatt nem oldható meg, a versenyt más dátumra kell
halasztani vagy törölni kell.
- A verseny halasztása vagy törlése esetén a verseny szervezőinek
kötelességük a már benevezett versenyzők vagy csapatok nevezési díját
haladéktalanul visszafizetni (késés esetén csak akkor, ha a versenyző
vagy csapat ezt szóban kéri). A szervezőkkel, illetve a
versenybizottsággal szemben semmilyen további kártérítési igénynek
nincs helye.
- A verseny megkezdése előtt közölni kell az egyes kategóriák
fejtésének helyszínét, és azt a helyszínt, ahol a versenyzők az
elkészült versenyfeladványokat beadhatják. Ha valamely kategória
helyszíne a nevezés helyszínéhez képest más épületben van, a beadási
helynek ugyanabban az épületben kell lennie.
III. 4. A verseny indítása
- A versenyzők a kijelölt teremben
foglalnak helyet. Egyéni versenyen nem ülhetnek közvetlenül egymás
mellé, illetve egymással (közel) szembe azonos csapatok tagjai és
azonos helyi versenyfejtő klub tagjai.
- A versenybizottság feladata az ülésrend ellenőrzése, szükség esetén
annak korrigálása, majd a versenyfeladványok kiosztása. Ezt a feladatot
a versenybizottság a szervezőkre is áttestálhatja. Gondoskodniuk kell
arról is, hogy a versenyzők a verseny indítása előtt ne kezdhessék el a
fejtést, illetve ne nézhessenek bele a feladványokba.
- A versenyfeladványok bármelyike csak akkor számít ékezethelyes
rejtvénynek, ha a fejtés megkezdése előtt ezt a tényt a
versenybizottság külön közli az adott kategória versenyzőivel.
Hasonlóan a versenyfeladványoknak csak akkor van extra megfejtésük (és
így csak akkor lehet extramegfejtés-hibát véteni a rejtvényben), ha a
fejtés megkezdése előtt ezt a tényt a versenybizottság külön közli a
kategória versenyzőivel. Ez a két szabály még akkor is fennáll, ha a
rejtvény készítője egyébként jelzi a rejtvény szabályaiban, hogy a
feladvány ékezethelyes, illetve extra megfejtése van.
- A versenyzők vagy csapatok már a fejtés megkezdése előtt tüntessék
fel nevüket, illetve a csapat és tagjai nevét a versenyfeladvány
borítékján vagy külsején. (Ezt a beadás előtt mindenképp meg kell
tenniük, különben versenyzésük érvénytelen.)
- Ha minden versenyző megkapta a versenyfeladványt, a versenybizottság
vagy az általa meghatalmazott szervező indítja a fejtést. Lehetőleg
minden kategóriában egyszerre kell indítani az időmérést.
III. 5. A versenyzés szabályai;
fejtési idők
- A versenyzők az indítás
után kezdhetik a versenyfeladványok megoldását. A rejtvényábrák
kitöltéséhez célszerű ceruzát használni, de más, jól látható írásképet
eredményező íróeszköz használata sem tiltott. (Ezzel együtt
felhívjuk a fejtők figyelmét, hogy az átjavított betű is betűhibának
számít, ezért a tollal fejtés nem
ajánlott. )
- A versenyfeladványok megoldására
kategóriánként időkorlát van, amely alapidőből és extra időből áll.
- Az alapidő egyéni versenyeken általában 90 perc, a csapatversenyeken
pedig 60 perc. A versenybizottság (a készítő előzetes javaslatára) a
fentinél 30 perccel hosszabb alapidőt is megállapíthat, de ez lehetőleg
kerülendő.
Az extra idő minden esetben 30 perc, és:
1. ) akkor indul el, ha az alapidő ideje alatt a benevezett versenyzők,
illetve csapatok legalább fele beadja versenyfeladványát.
2. ) az alapidő lejártakor indul el, ha addig a benevezett versenyzők,
illetve csapatok legalább fele nem adja be versenyfeladványát.
- Amennyiben valamely kategóriában a teljes alapidő és az extra idő
felének leteltéig (105 perc, ill. 75 perc) egyetlen versenyző vagy
csapat sem adja be versenyfeladványát, a versenybizottságnak egyetlen
alkalommal joga van a fejtési időt ebben a kategóriában újabb 30
perccel meghosszabbítani. A hosszabbítást a versenybizottság elnökének
kell bejelentenie.
III. 6. A versenyfeladványok
beadása
- A fejtéssel elkészült versenyző
vagy csapat a szervezők által kijelölt helyen adhatja be
versenyfeladványát. Beadáskor a rejtvényt átvevő szervező köteles
ráírni a versenyfeladványok borítékjára vagy külsejére a beadás
sorszámát és a beadás idejét. Azonos percen belül, de eltérő időben
beadott borítékok esetében is meg kell határozni a sorrendet (a
percadatnál pedig /1, /2 stb. jelölést kell alkalmazni az azonos
percadat mellett). Holtverseny esetén közös sorszámot kell adni (pl.
5-6.). A sorrend megállapítása a rejtvényt átvevő szervező feladata.
Amennyiben a szervező tudja vállalni (különösen nagyobb terem esetén),
a sorrendet a fejtési helyről, a lezárt borítékkal történő felállás
sorrendjében is meghatározhatja. Ha nincs a beadásra felügyelő
szervező, az ebből adódó hibákért a versenybizottság elnöke a felelős.
- A versenyfeladvány borítékján vagy külsején fel kell tüntetni az
egyéni versenyző nevét, illetve a csapat és a benne szereplő tagok
nevét. Ennek hiányában az adott versenyfeladvány nem vehet részt a
kiértékelésben, még akkor sem, ha a beadó a nevezési lista alapján
egyértelműen azonosítható.
- A fejtési idő múlását a rejtvényeket átvevő szervező - ha van -
köteles közölni akkor, amikor az alapidő lejár, illetve amikor 10 és 1
perc van hátra. A hosszabbítást (ld. III. 5. ) csak a versenybizottság
elnöke közölheti.
- A feladványokat a teljes fejtési idő lejártakor be kell adni. Az ezt
elmulasztó versenyző vagy csapat automatikusan a maximális
hibapontszámot kapja a kiértékelésben.
- Beadás után a feladvány további fejtésre nem adható vissza.
- A beadás során előforduló holtversenyek (beadás azonos időpontban)
sorrendjét eldönteni a versenybizottság joga. A versenybizottság
dönthet úgy, hogy egyik versenyző/csapat előbb adta be a feladványt,
mint a másik, de úgy is, hogy a két versenyző/csapat egyszerre adta be
a feladványait. Utóbbi esetben mindkét feladványra a korábbi beadási
sorszámot kell ráírni a “holtverseny” vagy “egyszerre” megjelöléssel.
- Végleg beadott saját versenyfeladványukhoz a versenyzők/csapatok az
eredményhirdetésig nem férhetnek hozzá. A beadott versenyfeladványok
kezeléséért a versenybizottság felelős.
(lap tetejére vissza)
IV. Versenybizottság,
lebonyolítási szabályok
IV. 1. A versenybizottság
működése, jogkörei
- A versenybizottság hatáskörébe
tartozik a ROE éves pontversenyébe beszámító egyéni és csapatversenyek
felügyelete, a vitás kérdések helyszíni rendezése. A bizottság vitatott
döntéseivel szemben csak a ROE elnökségének, illetve az elnökség által
kijelölt személynek vagy bizottságnak van joga utólagos felülbírálatra.
- A bizottság döntéseit egyszerű többséggel hozza; szavazategyenlőség
esetén az elnök szavazata dönt.
- Ha a bizottság tagja egy vitás kérdésben közvetve érintett, vagyis a
kérdés aktív csapattagjához vagy helyi klubtagjához kapcsolódik, nem
vehet részt a szavazásban. E szabály alól kivétel a bizottság elnöke,
aki minden döntésben részt vehet.
- Nem kötelező, de nem is tilos versenybizottság felállítása a ROE
égisze alá tartozó, de az éves pontversenybe nem számító versenyeken.
IV.
2. A versenybizottság tagjai
a) A versenybizottság tagjainak ROE-tagoknak kell
lenniük.
b) A versenybizottság tagjait a ROE közgyűlése
választja meg, a bizottságba minden ROE-tag jelölhet, és minden olyan
ROE-tag jelölhető, akinek tagdíjtartozása nincs.
c) A versenybizottság tagjait a kategóriák delegálják
az alábbi módon. A mester kategória minden megkezdett 50, az előző évi
bajnokságban helyezést elért versenyző után egy fő, az adott évben
mester kategóriájú versenyzőt. A mesterjelölt kategória minden
megkezdett 50, az előző évi bajnokságban helyezést elért versenyző után
egy fő, az adott évben mesterjelölt kategóriájú versenyzőt. A kezdő és
haladó kategória együttesen minden megkezdett 50, az előző évi
bajnokságban helyezést elért versenyző után egy fő, az adott évben
kezdő vagy haladó kategóriájú versenyzőt.
d) A versenybizottság tagjainak lehetőség szerint
jelen kell lenniük a ROE éves pontversenyébe beszámító versenyeken.
Akadályoztatása esetén a versenybizottság tagja írásos meghatalmazást
ad bármely ROE-tagnak arra, hogy adott versenyen helyettesítse. Az így
kijelölt helyettes jogállása adott versenyen a tag jogállásával azonos.
Ha helyettes megbízására nem kerül sor, az adott kategória a verseny
megkezdése előtt választ egyszerű többséggel helyettest az adott
versenyre. Az így megválasztott helyettes jogállása adott versenyen a
tag jogállásával azonos. Ha erre sem kerül sor, a versenybizottság
legalább két jelen lévő taggal működőképes. Ha a versenybizottságnak a
verseny megkezdésekor nincs legalább két tagja, a verseny eredményét
törölni kell az éves pontversenyből.
IV.
3. A versenybizottság elnöke
a) A versenybizottság elnöki posztját a bizottság
tagjai rotációs rendszerben töltik be, versenyenkénti váltásban.
Ugyanazon helyszínen, ugyanazon hétvégén lebonyolított versenyek külön
versenynek számítanak. A rotáció a jelölt kategória képviselőjével
kezdődik, a kezdő-haladó képviselőkkel folytatódik, és a mester
kategória képviselőjével zárul.
b) Ha a bizottság elnöke adott versenyen nincs jelen,
és helyettesítésére nem került sor a IV. 2. d) bekezdésében leírt
módon, a bizottság elnökét a tagok a verseny előtt maguk közül
választják.
c) A verseny megkezdése előtt az elnök feladata a
versenybizottság működésének megszervezése és a bizottság névsorának
kihirdetése.
IV. 4. A bizottság tevékenysége
- A bizottság jogosult dönteni
minden, kiértékeléssel kapcsolatos vitás kérdésben, így pl. eldöntheti,
hogy a vizsgált versenyfeladványban hol vannak fejtési hibák.
- Ugyancsak a bizottság dönt akkor, ha valamely kategória képviselője
rejtvénykészítési hibát jelez. Ilyen esetben meg kell határoznia a hiba
kezelésének kategóriánként egységes módját. (ld. még VI. 2. )
- A bizottságnak, illetve a rejtvényeket átvevő szervezőnek joga van
figyelmeztetni vagy ismételt figyelmeztetés után kizárni a versenyből
azt a versenyzőt, aki nem megengedett eszközöket használ a versenyen,
illetve magatartásával a többi fejtőt zavarja.
- A bizottság feladata a kiértékelés lebonyolításának irányítása.
- A bizottságnak kötelessége az értékelésben díjazásra jogosultnak
ítélt, valamint az azokkal egyező hibaszámú versenyfeladványok fejtési
hibáit ellenőrizni, és az ellenőrzés alapján a verseny végeredményét
szükség szerint javítani. Ha az ellenőrzés eredményeképpen az
eredetileg vizsgált versenyfeladványoknál nagyobb hibaszámú
versenyfeladvány is díjazottá válik, a bizottságnak kötelessége a
díjazott körbe újonnan bekerült versenyfeladvánnyal azonos hibaszámú
további versenyfeladványokat is ellenőrizni, és ezt a tevékenységet
mindaddig ismételni, amíg az ellenőrzés következtében a díjazásra
jogosultnak ítélt versenyfeladványok köre már nem változik.
- A bizottság idény végén jelentést készít az egyes
versenyhelyszínekről, egységes szempontrendszer szerint (tárgyi
feltételek, szervezés, szabályzat betartása, részt vevő versenyzők
száma, a verseny időpontja, helyszíne stb.) minősíti azokat. A
jelentést a ROE elnöksége fogadja el, és elfogadása esetén közzéteszi
az egyesület honlapján.
(lap tetejére vissza)
V. Kategóriák
V. 1. A folytonosság biztosítása
Az egyéni versenyzők
kategóriájának alapja az előző évi pontversenyben elért eredmény.
Ha a versenyző korábban még nem szerepelt versenyen, saját belátása
szerinti kategóriába nevezhet be.
V. 2. Az egyéni kategóriák
- Az egyéni versenyzők az alábbi 4
kategória valamelyikébe sorolhatók: kezdő, haladó, mesterjelölt, mester.
- A kategóriák a versenyzők erősségi sorrendjét hivatottak tükrözni; az
előző pontban leírt sorrend a kategóriák növekvő erősorrendjét mutatja.
- A minősítés azt jelenti, hogy az adott kategóriába sorolt versenyző
az adott év és az azt követő év éves pontversenyébe tartozó egyéni
versenyeken nem versenyezhet saját kategóriájánál alacsonyabb
kategóriában.
- A kategóriarendszer megváltoztatására a közgyűlés jogosult.
V. 3. A rejtvényfejtő csapatok
kategóriái
A rejtvényfejtő csapatok az
alábbi 3 kategória valamelyikébe sorolhatók: haladó, mesterjelölt,
mester.
A csapat kategóriáját az előző évi versenyeredmények és tagjainak
egyéni kategóriája határozza meg. Csapatot 2, 3 vagy 4 versenyző
alkothat. Azonos csapatnak adott évben legfeljebb hét versenyző lehet
tagja.
Csapatok besorolásának
szabályai: lásd IX. 5. pont
Az éves pontversenyben részt vevő
csapatok esetében az adott versenyen legalább két főnyi
“folytonosságnak” kell lennie, azaz olyan versenyzőnek, aki az adott
nevű csapatban az év folyamán már indult. Ez alól csak a versenyévad
első versenye a kivétel. Minden, a pontversenyben részt vevő csapat
jogosult (de nem köteles) jelezni a ROE elnökségének, hogy ki az a
személy, aki dönthet abban, hogy egy adott versenyen kik legyenek a
csapat tagjai. Rejtvényfejtő klub nevében nevező csapat esetében ez a
személy csak a klub vezetője lehet.
(lap tetejére vissza)
VI. A rejtvények értékelése
VI. 1. Az értékelés menete
- Az értékelés kategóriánként
külön-külön történik. Egy kategória feladványainak kiértékelése - a
kezdő kategória kivételével - csak akkor kezdődhet meg, amikor a
kategória valamennyi résztvevője befejezte a fejtést.
- Az értékelést a kezdő kategória kivételével a kategória versenyzői
végzik, akik egymás feladványait javítják ki. Senki sem javíthatja
saját vagy saját csapatának versenyfeladványát; aktív csapattagjának
versenyfeladványát; valamint helyi klubtagjának versenyfeladványát. A
kezdő kategória versenyzőinek versenyfeladványait magasabb kategóriák
versenyzőinek kell kijavítaniuk. A kiértékelés megszervezése a
versenybizottság feladata.
- Az értékelés mintamegoldások alapján történik. A mintamegoldásokat
minden kategóriában a versenybizottság tagjának kell kiosztania, és
neki kell beosztania azt is, hogy ki melyik versenyzőtárs vagy csapat
feladványait javítja.
- Ha az értékelés során bebizonyosodik, hogy egy versenyfeladványt a
VI. 1. rész 2. bekezdésébe ütköző módon javítottak, a
versenybizottságnak - a versenyfeladvány eredményétől függetlenül -
kötelessége a versenyfeladvány fejtési hibáit leellenőrizni és szükség
szerint korrigálni.
VI. 2. A mintamegoldás
felülbírálása
- Amennyiben a mintamegoldás
nyilvánvaló készítési hibát tartalmaz, ezt a tényt bármely,
kiértékelést végző versenyző jelezheti a versenybizottságnak, amelynek
joga van a mintamegoldás hibáját korrigálni. Nem egyértelmű esetben a
versenybizottságnak meg kell kísérelni a kapcsolatfelvételt a rejtvény
készítőjével, és tőle megkérdezni a helyes megoldást. Amennyiben ez nem
sikerül, a versenybizottság ítélete döntő a javításkor.
- A versenybizottságnak a mintamegoldást felülbíráló döntését jeleznie
kell a ROE elnökségének. A felülbíráló döntést az elnökség utólag
módosíthatja.
VI. 3. Az értékelés menete
- A versenybizottság tagjai
kategóriánként a javítás előtt röviden ismertetik a javítás szabályait.
- A javítás lehetőség szerint hármas csoportokban történik, a csoport
tagjai kijavítják a csoport másik tagjának feladványát, majd
leellenőrzik a csoport harmadik tagjának feladványát.
- A javító olvashatóan aláírja a javított versenyfeladvány borítékját,
valamint az általa ellenőrzött versenyfeladvány borítékját is.
- A versenyfeladvány értékelése kötelezően tollal, filctollal, mégpedig
a fejtés színétől jól elkülöníthető színnel történik. A javítás során
ügyelni kell arra, hogy az ábrába beírt jelek és betűk olvashatók
maradjanak. A javító használta tollal olvashatalanná tett betűk az
utólagos ellenőrzés során helyes betűknek számítanak.
- A versenyfeladványokban az elkövetés helyén jelezni kell minden egyes
fejtési hibát, majd minden megfejtett rejtvényen fel kell tüntetni ezek
összesített számát. Ha a rejtvény mezőinek többsége nincs kitöltve, a
javító kiindulhat a teljesen kitöltetlen rejtvény hibaszámából, és
ebből vonhatja le a helyesen beírt betűket, illetve a helyesen
elhelyezett határolókat.
- A rejtvény borítékjára rá kell írni a rejtvények egyenkénti
hibaszámát és az összes fejtési hibát.
- A javító olvashatóan, azonosíthatóan aláírja a javított
versenyfeladvány borítékját.
(lap tetejére vissza)
VII. A versenyek pontozása
VII. 1. A versenyfeladványok
sorrendje
A versenyfeladványokat
kategóriánként a fejtési hibák száma szerint kell növekvő sorrendbe
rendezni; azonos fejtési hibaszámú versenyfeladványokat pedig a beadási
sorszám szerinti növekvő sorrendbe kell rendezni. Azon versenyzők, akik
a nevezési listán szerepelnek ugyan, ám feladványukat nem adták be, az
eredménylista végére kerülnek.
Az előző bekezdés alapján
rendezett versenyfeladványok a következő pontszámokat kapják:
- a kategóriában n nevező esetén a k. helyre sorolt versenyző pontszáma: (n+1-k)/n két tizedesre kerekítve.
- 0, ha a versenyző/csapat a versenyfeladványt nem adta be a
teljes fejtési idő lejártáig, vagy ha a versenyzőt a versenybizottság a
versenyzőt kizárta a versenyből
- Ha a beadás során holtverseny fordult elő, akkor azonos helyen
végeznek, és az általuk elfoglalat két helyezésnek megfelelő pontszám
átlagát kapják meg.
VII. 2. A verseny helyezettjeinek
díjazása
- A verseny első három helyezettje
a szervezők által felajánlott díjazásban és oklevélben részesül. A
verseny szervezője több versenyzőt is díjazhat.
- Ha a verseny adott kategóriájában csak hárman vagy kevesebben
indultak, a szervező dönthet úgy, hogy csak azok részesülnek
díjazásban, akik hibaszáma legfeljebb a teljes hibaszám 50%-a.
(lap tetejére vissza)
VIII. Éves pontverseny
VIII. 1. Kvalifikáció az éves
pontversenybe
Az éves pontversenyben minden
egyéni versenyző és csapat részt vesz, ha ROE-tag. (ld. még III.1.)
VIII. 2. Az éves pontverseny
eredménye
Az éves egyéni pontversenyben
elért összpontszám kiszámítása, ahol X jelöli az adott évben
megrendezett egyéni pontszerző versenyek számát, N pedig azt, hogy az
adott versenyző hány egyéni versenyen indult el az adott évben.
a) Ha N legfeljebb X - 2, akkor a versenyző
pontszerző versenyeken elért pontjainak összege. (Magyarázat: ha a
versenyző legalább két versenyre nem nevezett, akkor minden
részpontszámát megkapja)
b) Ha X = legalább 10 és N = X - 1, akkor a versenyző
pontszerző versenyeken elért pontjainak összege, csökkentve a
leggyengébb eredménnyel. (Magyarázat: ha a versenyző az egész évben egy
verseny kivételével mindenhol nevezett, akkor a leggyengébb eredményét
elveszti az összegből.)
c) Ha X = legalább 10 és N = X, akkor a versenyző
pontszerző versenyeken elért pontjainak összege, csökkentve a
leggyengébb két eredménnyel. (Magyarázat: ha a versenyző az egész évben
mindenhol nevezett, akkor a két leggyengébb eredményét elveszti az
összegből.)
d) Ha X kisebb, mint 10 és N = X, akkor a versenyző
pontszerző versenyeken elért pontjainak összege, csökkentve a
leggyengébb eredménnyel. (Magyarázat: ha kevesebb, mint 10 egyéni
verseny van, és a versenyző az egész évben egy verseny kivételével
mindenhol részt vett, akkor a leggyengébb eredményét elveszti az
összegből. Tehát évi max. 9 egyéni verseny esetén csak egy eredmény
esik ki az összesítésből.)
Az éves csapatversenybe a csapat
összes pontszerző versenyen elért pontjai beleszámítanak.
A versenyzőket/csapatokat minden
verseny után pontszám szerint csökkenő sorrendben kell rangsorolni, és
a rangsort a ROE honlapján közzé kell tenni. Évente kétszer az aktuális
állásokat nyomtatásban is ki kell függeszteni a versenyek helyszínén.
Pontegyenlőség esetén az a versenyző/csapat végez előbb, aki kevesebb
versenyen érte el az adott pontszámot. Azonos számú versenyen történő
indulás esetén az a versenyző/csapat végez előbb, akinek jobb vagy több
az egyes versenyeken elért legjobb helyezése.
VIII. 3. Az éves pontverseny
díjazása
Az éves pontverseny
kategóriánkénti 1-3. helyezettjét a ROE díjazza (de legalább
díszoklevéllel jutalmazza).
(lap tetejére vissza)
IX. Minősítés
IX. 1. A minősítés általános
szabályai
- Adott éves pontversenyben
érvényesen részt vevő versenyzők e szabályzat alapján megállapított
kategóriáját a befejeződött éves pontverseny végén, de még a következő
évi pontverseny kezdete előtt felül kell vizsgálni. Évad közbeni
felülvizsgálat csak a IX. 4. részben felsorolt esetekben lehetséges.
- A befejezett éves pontversenyben érvényesen szerepelt versenyző
kategóriája - ha a felülvizsgálat annak változtatását írja elő - csak
egy kategóriával magasabbra vagy alacsonyabbra változhat
(értelemszerűen csak akkor, ha ilyen kategória egyáltalán létezik).
- Ha a versenyző kategóriáját az adott évad végi minősítés
megváltoztatja, akkor a következő évad végén akkor sem kerülhet vissza
előző kategóriájába, ha ez versenyeredményeiből következne. Ilyen
esetben a versenyzőt minősítése - egyszeri alkalommal - kötelezően újra
előző évi kategóriájába sorolja.
IX. 2. A minősítés alkalmazása
az előző éves pontversenyben érvényes eredményt elérő versenyzőkre
A) Feljutás:
Ha a versenyző nem a hierarchia
legmagasabb kategóriájában versenyez, a következő éves pontversenyben
eggyel magasabb kategóriában kell szerepelnie, ha:
a) egy év alatt legalább 2 versenyen 1. helyezést ér el és az
átlageredménye legalább 0,70;
vagy
b) éves összesítésben a kategóriájában indultak számának 5%-ánál
alacsonyabb helyezést ér el.
vagy
c) legalább évi 4 nevezés esetén összteljesítménye eléri az optimális
pontszám 80%-át.
d) két, egymást követő évben az átlageredménye 0,70 felett volt.
B) Kiesés:
- Ha a versenyző nem a hierarchia
legalacsonyabb kategóriájában versenyez, és legalább 4 nevezésből
egyetlen alkalommal sem ért el legalább 0,25 pontot, valamint 2 évnél
nem régebben nem versenyzett jelenlegi kategóriájában, és 8 évnél nem
régebben nem versenyzett jelenlegi kategóriájánál magasabb
kategóriában, akkor a következő éves pontversenyben eggyel alacsonyabb
kategóriában szerepelhet. Az előző bekezdéssel szemben ez a váltás nem
kötelező.
- Ha a versenyző a legutóbbi 4 éves pontversenyben ugyanabban a
kategóriában versenyzett, ezen időszak alatt egy versenyen sem végzett
az első három hely valamelyikén, és legalább 0,50 pontot legfeljebb
versenyei 10%-ában ért el; ezenkívül 8 évnél nem régebben nem
versenyzett jelenlegi kategóriájánál magasabb kategóriában, akkor a
következő éves pontversenyben eggyel alacsonyabb kategóriában
szerepelhet. Ez a kategóriaváltás nem kötelező.
- Amennyiben a versenyző rosszabb helyezést ér el, mint: mester
kategóriában 0,18*N, mesterjelölt kategóriában 0,22*N, haladó
kategóriában pedig 0,4*N - ahol N az érvényes éves eredményt elérő
összes ROE-tag létszáma a vonatkozó évadban -, akkor a következő éves
pontversenyenben elévülési időtől függetlenül eggyel alacsonyabb
kategóriában szerepelhet. Ez a kategóriaváltás nem kötelező.
C) Ha a versenyzőre a fenti
bekezdések egyike sem vonatkozik, kategóriája nem változik a következő
évadban.
IX. 3. A minősítés alkalmazása az
előző éves pontversenyben érvényes eredményt el nem érő versenyzőkre
- Ha a versenyző korábban még nem
indult versenyen, automatikusan a kezdő kategóriába tartozik. A
versenyző ettől eltérő, magasabb kategóriában is indulhat, de ezt a
döntését csak a szabályok adta feltételek szerint módosíthatja.
- Ha a versenyző korábban már
indult versenyen, két eset lehetséges:
a) ha folyamatos versenyzése még tart, akkor ugyanaz a kategóriája,
mint amelyet a legutóbbi minősítés során kapott,
b) ha folyamatos versenyzése már nem tart, akkor a legutóbbi
minősítéshez képest eggyel alacsonyabb kategóriában szerepelhet.
Kivétel: nem kerülhet alacsonyabb kategóriába, ha 8 évnél nem régebben
versenyzett a legutóbbi minősítésben megállapítottnál magasabb
kategóriában.
IX. 4. Kategóriaváltás
szabályai folyamatban lévő pontverseny közben
Átminősítés
Az az újonc (az adott
kategóriában legfeljebb második éve versenyző) egyéni versenyző, aki
kezdő vagy haladó kategóriába lép be, és első három versenyét megnyeri,
vagy az első öt versenyéből hármat megnyer, az éves pontversenyt már a
következő versenytől eggyel magasabb kategóriában köteles folytatni
úgy, hogy az alacsonyabb kategóriában elért pontszáma felét magával
viheti a magasabb kategóriába. A pontverseny nyilvántartásában jelezni
kell, hogy a győzelmeket a versenyző még nem az új kategóriában érte
el. Az év végi minősítés szempontjából az esetet úgy kell kezelni,
mintha a versenyző egész évben az új, magasabb kategóriában versenyzett
volna.
Önkéntes váltás
Bármely egyéni versenyző a folyó pontverseny közben egy verseny erejéig
benevezhet addigi minősítésénél magasabb kategóriába is. Ekkor eredeti
kategóriájában addig elért eredményei nem törlődnek, de nem is vihetők
át semmilyen mértékben a magasabb kategóriába. A döntés legalább 2, a
magasabb kategóriában történt nevezés után, vagy ha a magasabb
kategóriában 0,25-nél jobb pontszámot ér el, nem vonható vissza. Ekkor
úgy kell tekinteni, hogy a folyó pontversenyben az új kategóriában
szerepel. Amennyiben a váltás utáni első versenyen nem ér el legalább
0,25 pontot, akkor visszatérhet eredeti kategóriájába, és a későbbi
minősítések szempontjából úgy kell kezelni, mintha kategóriaváltás nem
történt volna.
Egy egyéni versenyző egy évben csak egy kategóriában rendelkezhet
ranglista-helyezéssel, mégpedig abban, amelyikben később (legkésőbb)
vett részt a második versenyén egyazon kategóriában.
IX. 5. Csapatok besorolásának
szabályai
- Mester csapatban
bármilyen minősítésű versenyzők indulhatnak. Csak mester besorolású
lehet az a csapat, amelynek tagjai között legalább 2 mester szerepel.
- Mesterjelölt besorolású az a csapat, amelynek tagjai:
• 1
mester és 3, mesternél alacsonyabb kategóriájú versenyző;
• 4
mesterjelölt;
• 3 mesterjelölt és 1,
mesterjelöltnél alacsonyabb kategóriájú versenyző;
• 2 mesterjelölt és 2,
mesterjelöltnél alacsonyabb kategóriájú versenyző.
- Haladó besorolású a csapat, amelynek tagjai:
• 1 mesterjelölt és 3,
mesterjelöltnél alacsonyabb kategóriájú versenyző;
• 4, mesterjelöltnél alacsonyabb kategóriájú versenyző.
• Haladó csapatban
mester minősítésű versenyző nem indulhat.
- Azon haladó és mesterjelölt csapat, amelynek két, egymást követő
évben az átlageredménye 0,80 felett volt, a következő évben eggyel
magasabb kategóriában köteles indulni.
IX. 6. Csapatnevek; csapat
besorolásának változása éves pontverseny közben
- A csapat év közben bármikor
nevet változtathat, de minden egyes nevén külön csapatnak számít a
pontversenyben, így a különböző neveken szerzett pontjai nem adódnak
össze.
- Eltérően az egyéni versenyzőktől, a csapat - ha összetétele nem
változik meg - csak abban a kategóriában indulhat, amely a IX. 5.
szabály alapján versenyzői egyéni besorolásából következik.
Ha a csapat összetétele megváltozása miatt kategóriaváltásra
kényszerül, a csapat egy évben egyszer kérheti átsorolását. Ilyen
esetben az éves pontverseny további részében új kategóriájában
szerepelhet, és eddig megszerzett pontjai egy részét is továbbviheti:
ha alacsonyabb kategóriába lép át, eddigi pontjai felét; ha eggyel
magasabb kategóriába lép, eddigi pontjai egyharmadát; ha kettővel
magasabb kategóriába lép, eddigi pontjai egyötödét viheti magával az új
kategóriába. Ha a csapat tagcsere miatt újabb év közbeni átsoroláson
esik át, összes addig megszerzett pontját elveszti.
- Egy csapat nem változtathat nevet csak azért, hogy elkerülje a
magasabb kategóriába történő feljutást. Egy adott csapatösszeállítást a
feljutott csapatéval azonosnak kell tekinteni, ha legalább három olyan
versenyző szerepel benne, aki a feljutást elért csapatban az előző
kétévnyi nevezések során legalább 60%-ban szerepelt.
IX.
7. Kötelező kategóriaváltással szembeni óvás
Minden ROE-tagnak lehetősége van a Versenybizottsághoz, annak hiánya,
illetve elutasító döntése esetén a ROE Elnökségéhez fordulnia bármely
versenyző, illetve csapat kötelező kategóriaváltásával kapcsolatban.
(lap tetejére vissza)
X. Egyéb rendelkezések
Az esetlegesen egymásnak részben ellentmondóan elfogadott módosító
javaslatok okozta koherenciazavarok feloldására, illetve az esetlegesen
a Versenyszabályzatban nem szabályozott kérdések megoldására a
Versenybizottság, annak hiánya esetén a ROE Elnöksége teljes körűen
jogosult.
(lap tetejére vissza)
Függelék: A
szabályzatban szereplő fogalmak definíciói:
- Keresztrejtvény: rejtvényábrát tartalmazó, saját
szabályrendszerű, magyar nyelvű szellemi feladványok gyűjtőneve,
amelyeket a feladványhoz tartozó rejtvényábra mezőinek helyes - tehát a
feladvány készítője által megadottal azonos - kitöltésével lehet
megoldani.
- Mintamegoldás: a keresztrejtvény egy helyesen kitöltött
példánya.
- Meghatározás: a keresztrejtvény egy válaszához a
keresztrejtvény szabályrendszere szerint a keresztrejtvény készítője
által megadott definíció vagy arra utaló információ.
- Ékezethelyes
keresztrejtvény: olyan
keresztrejtvény, amelynek ha valamely mezejében, amelyben egymástól
csak kiejtési hosszban különböző magánhangzópárok - tehát I-Í; O-Ó;
Ö-Ő; U-Ú; Ü-Ű - egyik tagja szerepel, akkor minden, a mezőn szintén
áthaladó válaszban ugyanez a magánhangzó, nem pedig hangzópárja
szerepel.
- Határoló: a keresztrejtvény egy meghatározáshoz tartozó
válaszait egymástól elválasztó jelek (pl. fekete négyzet, vastagított
vonal)
- Fősor: a keresztrejtvény egy készítő által kiemelt válasza.
- Extra megfejtés: a rejtvényábra mezőinek a rejtvény szabályaiban
megadott kombinációjából összeálló megfejtés, amely azonban nem válasza
egyetlen meghatározásnak sem.
- Betűhiba: a megoldott keresztrejtvény olyan mezeje, amely kitöltetlen,
átjavított vagy olvashatatlan betűvel kitöltött; ezenkívül ékezethelyes
keresztrejtvényben az a mező, amelyben a mintamegoldásban leírttól
eltérő betű szerepel; nem ékezethelyes keresztrejtvényben pedig az a
mező, amelyben a mintamegoldásban leírttól eltérő betű szerepel,
kivéve, ha a mintamegoldásban az I-Í, O-Ó, Ö-Ő, U-Ú, Ü-Ű hangzópárok
valamelyikének egyik tagja, a megoldott keresztrejtvényben pedig az
adott hangzópár másik tagja szerepel.
- Határolóhiba: a megoldott keresztrejtvényben szereplő, de a
mintamegoldásban nem szereplő határoló jel; illetve a megoldott
keresztrejtvényben nem szereplő, de a mintamegoldásban szereplő
határoló jel.
- Extramegfejtés-hiba: az extra megfejtés hiánya vagy - esetleg
értelmet nem változtató szórendbeli eltérés kivételével - hibás
megadása.
- Fejtési hiba: betűhiba, határolóhiba vagy extramegfejtés-hiba.
- Keresztrejtvényfejtő-verseny: írásos szellemi vetélkedő, amelynek célja, hogy a feladatul
kapott rejtvény(eke)t minél kevesebb fejtési hibával és lehetőleg minél
rövidebb idő alatt meg kell oldani.
- Versenyfeladvány: a keresztrejtvényfejtő-versenyen szereplő
rejtvény.
- Fejtési idő: a versenyfeladványok megoldására adott időmennyiség.
- Szervező: a keresztrejtvényfejtő-verseny lebonyolítását megszervező
egyesület vagy magánszemély.
- ROE: a Rejtvényfejtők Országos Egyesületének
névrövidítése.
- ROE-tag: a Rejtvényfejtők Országos Egyesületének tagja.
- Versenyző: keresztrejtvényfejtő-versenyen induló játékos.
- Csapat: 2, 3 vagy 4 versenyzőből álló, azonos
érdekeltségű alakulat.
- Pontszám: a versenyzők, illetve csapatok értékelésére
szolgáló szám, amely az érvényesen teljesített versenyek eredményének
értékelésére szolgál.
- Pontozás: a keresztrejtvényfejtő-versenyek eredményének
értékelésére szolgáló rendszer, amely a versenyen induló versenyző vagy
csapat teljesítményéhez a rendszer által definiált pontszámot rendel
hozzá.
- Egyéni verseny: olyan keresztrejtvényfejtő-verseny, amelyen
minden versenyző más versenyző segítsége nélkül vesz részt, és
eredménye csak saját pontszámát változtathatja.
- Csapatverseny: olyan keresztrejtvényfejtő-verseny, amelyen
csapatok vesznek részt, és az elért eredmény csak a csapat pontszámát
változtatja.
- Rendhagyó verseny: minden, a fenti két versenytől eltérő
struktúrájú keresztrejtvényfejtő-verseny.
- Pontszerző verseny: egyéni vagy csapatverseny.
- Éves pontverseny: egy naptári év pontszerző versenyeinek
összessége, amelyben a versenyző vagy csapat teljesítményét az egyes
keresztrejtvényfejtő-versenyeken megszerzett pontok összege határozza
meg.
- Összpontszám: egy adott versenyző, illetve csapat éves
pontversenybeli versenyein elért pontszámainak összege.
- Érvényes eredmény: a kettő vagy több versenyen részt vevő egyéni
versenyző vagy csapat összpontszáma az éves pontversenyben.
- Ranglista: az
érvényes eredményt elérő versenyzők vagy csapatok sorrendje, az
összpontszámuk alapján.
- Aktív csapattagok: két versenyző aktív csapattag, ha a folyó éves
pontversenyben már szerepeltek ugyanabban csapatban, vagy az előző éves
pontversenyben legalább három alkalommal szerepeltek azonos csapatban.
- Kategória (egyéni): versenyzők vagy csapatok teljesítmény alapján
meghatározott csoportja.
- Minősítés: versenyzők vagy csapatok kategóriájának megállapítása a
lezárult éves pontversenyben elért teljesítménye, illetve ekkori
kategóriája alapján.
- Besorolás (csapat): csapat kategóriájának meghatározása, tagjainak
kategóriája alapján.
- Alsó és felső
kiesési küszöbszám: a minősítést segítő
pontszám-határok.
- Folyamatos versenyzés: adott egyéni versenyző jelenleg zajló éves
pontversenyét közvetlenül megelőző, legtöbb évből álló sorozata,
amelyben nincs három vagy több, időben összefüggő éves pontverseny,
ahol a versenyző nem ért el érvényes eredményt. (Magyarázat: a
versenyző számára akkor kezdődik új időszak, ha legalább három évadot
“kihagy”, azaz pontversenyenként legfeljebb egy versenyen indul. )
- Elévülési időszak: azon pontversenyek
legkisebb száma, amelyekben a magasabb kategóriába minősített egyéni
versenyző nem szerepelhet új kategóriájánál alacsonyabb kategóriában.
(lap tetejére vissza)
|