Az éves bajnokság
végeredménye a harmadik oszlopban találhatóak.
Hírarchívum
-
2011
Elhunyt Tokaji Magdolna
Súlyos betegség után elhunyt az Ózdi Városi Könyvtár munkatársa, az
ózdi versenyek egyik szervezője, aki korábban még az ózdi
rejtvényfejtőkkel versenyeken is részt vett. Búcsúztatása 2011. január 6-án volt Ózdon.
Elhunyt Tóth Ferenc
Súlyos betegség után, 55 éves korában elhunytmesterjelölt rejtvényfejtőtársunk, aki 1997 óta volt a ROE
tagja. Búcsúztatása
2011. január 29-én volt Szirmabesenyőn.
Elhunyt Elekes
G.
Sándor
(1953 - 2011)
Súlyos betegség után elhunyt
Elekes G. Sándor, aki bár nem volt az egyesületünk tagja, mégis
példamutató lelkesedéssel vett részt rendezvényeink szervezésében és
lebonyolításában.
A 2005-ben rendezett 14. Rejtvényfejtő-világbajnokságra számos
feladványt készített, amely közül több típus (pl. Fele-fele, Mézes
7-ek) a világ számos országában népszerű lett.
Fájó hiányát nem csak az idei világbajnokság szervezésében fogjuk
megérezni.
Nyugodj békében, Sanyi!
Elhunyt Tiszai
László
Szomorú
szívvel
tudatjuk,
hogy július 13-án, 83 éves korában elhunyt
Tiszai László
a Füles egykori főszerkesztője,
egyesületünk tiszteletbeli elnöke.
A
több mint negyven éves múltra visszatekintő hazai rejtvénymozgalom
lelkes támogatója volt az 1960-as évektől élete végéig, hiszen még
tavaly novemberben is találkozhattunk vele a pécsi versenyen. Derűs,
nyugalmat sugárzó szellemisége továbbra is velünk marad. Tiszai
László búcsúztatása 2011.
augusztus 2-án
volt a Farkasréti
temető
Makovecz-termében.
Hamvaiban visszatér szülővárosába,
Pécsre, ahol szűk családi körben
helyezték örök nyugalomra.
Tiszai László
búcsúztatása
Tiszai
László
a Füles egykori főszerkesztője,
egyesületünk tiszteletbeli elnöke búcsúztatására 2011. augusztus 2-án
került sor Budapesten. Hamvait másnap szülővárosában, Pécsett helyezték
örök nyugalomra. A
Farkasréti temetőben a
búcsúztatáson közvetlen kollégái, barátai mellett számos rejtvényfejtő
is személyesen részt vett.
A búcsúztatáson István György, a ROE elnöke bejelentette, hogy a Pécsi
Rejtvényfejtő Klubbal és a családdal egyeztetve ezentúl a pécsi egyéni
bajnokságokat ezentúl Tiszai László-emlékversenyként fogja a ROE
meghirdetni.
Will Shortz, a Rejtvény-világszövetség amerikai elnöke személyes
hangvételű részvétüzenetet küldött e-mailben a családnak és az
egyesületünknek, ennek egy részletével búcsúzunk most mi is: „Az
elsősorban
a
közép-
és
kelet-európai
országok
számára
1981-ben,
Budapesten
megtartott
Enigmapress
konferencia
volt
az
első
nemzetközi
rejtvényes
esemény,
amelyen
életem
során
részt
vettem.
Ez
volt
az
alapja
annak
a
hosszú
távú
együttműködésnek,
amely
nem
csak
a
Füles
és
az
amerikai
Games
magazin,
a
Kelet
és
a
Nyugat
közötti
kapcsolatról
szólt,
hanem
a
kettőnk
személyes
barátságáról
is.
Végül
ez
a
közös
mozgalom
vezetett
el
ahhoz,
hogy
létrejött
a
rejtvényfejtő-világbajnokságok
sorozata,
és
hogy
megalakult
a Rejtvény-világszövetség, amely mára az
egész
világot behálózza.”
A
gyászoló család ezúton is köszöni
a rejtvényfejtők feléjük
megnyilvánuló részvétét.